május 1, 2023

Meg vagyok róla győződve, hogy minden -igen minden!- diák tud jól tanulni. Nem kell hozzá más, csupán két hozzávaló, némi idő és kitartás. Bizony, te is képes vagy jól tanulni, te, aki most ezeket a sorokat olvasod.

 

És hogy mi ez a két hozzávaló?

Az egyik a megfelelő motiváció a másik pedig a helyes tanulási módszer. 

A jó hír az, hogy a tanulási módszereket el lehet sajátítani. Sajnos elég kevés az olyan iskola ill. tanár, aki azt is megtanítja, hogyan tanuljanak, legtöbb esetben csak azt mondják meg mit kell megtanulni. Pedig szerintem az egyik legfontosabb tantárgy a tanulásmódszertan lenne. Szerencsére azért vannak olyan fórumok, ahol el lehet sajátítatni ezeket a fogásokat. Ilyen ez az oldal is. Remélem, sok hasznos dologról fogsz még itt olvasni. (A tartalom folyamatosan bővül, úgyhogy ne felejts el visszajárni!).

Szóval a jó módszer elengedhetetlen, mert hiába tölt az ember órákat a könyv fölött, ha nem jó módszerrel tanulja, az csak elpocsékolt idő.

Viszont egyik módszer sem ér semmit a megfelelő motiváció nélkül.

Olyan ez, mintha a világ legjobb edzőgárdája készítene föl egy úszót az olimpiára a lehető legtökéletesebb körülmények között, csakhogy az úszónak esze ágában sincs megnyerni az olimpiát. Egyszerűen nem érdekli. Így garantáltan nem is fog sikerülni neki.

De mi az a motiváció?

Az, hogy tudod, miért akarsz valamit megtanulni. Hogy van célod vele. Minél konkrétabb és világosabb a célod, annál könnyebben fogod tudni megtanulni az anyagot.

Motiváció lehet bármi, ami neked fontos. Mert ha épp unalmasabb résznél tartasz, akkor ez a cél át tud majd segíteni a holtponton. Ha viszont azért tanulsz valamit, mert mások (mondjuk a szüleid) elvárják tőled, akkor ez nem sokat segít abban, hogy újra és újra lelkesen visszatérj a tanulnivalóhoz.

Az a jó motiváció, ami feltüzel téged. És ez lehet bármi. Tényleg bármi, nyugodtan el lehet térni a hivatalos elvárásoktól, hogy “majd jó állásom legyen” meg “sok pontot szerezzek az érettségin, hogy jó egyetemre tudjak bejutni”. Persze lehetnek ezek is fontosak, de ha te azért akarsz megtanulni angolul, mert a kedvenc filmsorozatodat nem fordítják le magyarra, esetleg mert online számítógépes játékokkal akarsz játszani (úgy, hogy még érted is), az is tökéletes motiváció. Ha azért akarsz kémiát tanulni, mert pirotechnikával akarsz majd foglalkozni a filmiparban, ha azért tanulod a matekot, mert számítógépes programokat akarsz írni, ha azért tanulod az irodalmat, mert diákújságírói pályázatra szeretnél jelentkezni – ez mind, mind tökéletes motiváció.

Hiszem azt, hogy mindenki jó valamiben. Csak meg kell találnod magadban azt, amihez van tehetséged, ami valóban érdekel. (Az nem biztos, hogy ez a most általad tanult pár tantárgy valamelyike, de biztos, hogy valahogy kapcsolódik hozzájuk.)

Az a helyzet, hogy ezt a “kutatómunkát” sajnos (?) senki nem fogja tudni megtenni helyetted, neked kell felfedezned magadban a kincset, hogy mi az, amiben jó vagy. Neked kell felélesztened magadban a motivációt. De ne a tanáraid, szüleid, a külvilág véleménye alapján keresd, hanem nézz magadba és úgy találd meg, mi a te területed.

Az sem baj, ha az érdeklődési területed változik, és idővel más lesz. Ez természetes. De akkor is kell, hogy meglegyen a motivációd, tudnod kell, hogy miért tanulsz valamit.

Ha ezt a cikket elolvastad, kérlek, ne kattints el rögtön. Dőlj hátra egy percre, gondolkodj el, és válaszolj az alábbi kérdésekre:

– Mi az a tantárgy, amiben jó vagyok?

– Mit akarok ezzel a tantárggyal elérni, mi a konkrét célom vele?

– Vajon a megfelelő módszereket használom?

– Melyik az a tantárgy, ami kevésbé megy?

– Vajon meg tudom találni azt az oldalát ennek a tantárgynak, ami érdekel, ami motiválni tudna? (Ha erre csípőből rávágod, hogy neeem, akkor gondolkozz még egy kicsit. Egyébként is nagyon hasznos, ha néha kilép az ember a saját nézőpontjából és máshonnan tekint a dolgokra.)

Ne feledd, a jó motiváció plusz helyes módszerek koktéllal a siker már csak idő kérdése!

Ez is érdekelhet

A figyelem megerősítése

A figyelem megerősítése

Ülsz a könyv fölött és már ötödször olvasod azt, ami előtted van, de nem fogod fel az értelmét. Mindannyian ismerjük ezt az érzést. Gyerek, felnőtt egyaránt. Ez egy teljesen természetes jelenség, nincs is vele semmi gond. Egészen addig, amíg nem ez lesz a rendszeres...