Azt hiszem, mindannyian találkoztunk már azzal (vagy első kézből ismerünk valakit, akivel megesett), hogy egy tanár kipécézte, leszólta és földbe döngölte az önbizalmát.  Arról már nem is beszélve, hogy a tantárgytól egy életre elvette a kedvét. “Belőled sose lesz semmi, fiam!”, “Semmilyen munkahelyen nem fogod megállni a helyed ilyen hozzáállással!”, “Neked semmi nyelvérzéked!” és hasonló falánkságok. Nagyon súlyos mondatok ezek, mélyen beívódnak az ember lelkébe és szó szerint megváltoztathatják az élete menetét.

Hacsak, nem hagyja magát az ember.

De mégis, akkor mit lehet tenni?

Először is ki kell jelenteni, hogy senkinek nincs joga, se tanárnak, se szülőnek önbizalom-romboló módon belegázolni az ember lelkébe. Véleménye lehet, el is mondhatja, de a kommunikáció módja rettentő fontos.

A diák-tanár viszony (ideális esetben) nem alá-fölé rendeltség, hanem a fejlődő és az azt segítő kapcsolata. Egy ilyen helyzetben pedig hatványozottan fontos hogy, mit és hogyan mond a tanár.

De ha már megtörtént mit tehetsz?

1.Tudatosítsd magadban, hogy BÁRKI is mond rólad bármit, az csupán az ő véleménye. Ő valamiért így látja a helyzetet. Vagy igaza van vagy nem. De nem a nagybetűs IGAZSÁGOT mondta ki, hanem csak a saját véleményét. Ha ezt megérted, hatalmas tehertől szabadulhatsz meg.

2. Vonulj el egy csendes helyre és NAGYON őszintén gondold át, van-e abban bármi igazság, amit mondott. Gondolj úgy erre az estre, mint egy lehetőségre, hogy fejlődj, hogy jobbá válj. Nem a tanár miatt. Hanem azért, hogy saját magadnak megkönnyítsd az életet. (Ha például eltanácsoltak a Színművészeti felvételijéről, mert nem láttak elég tehetségesnek, lehet, hogy némileg igazuk van és valami másban sokkal kimagaslóbb lehetsz. Bármennyire is fáj ezt beismerni, magadnak teszel szívességet, ha nem erőlteted a Színművészetit, hanem elkezdesz másfelé is nyitni.) Ez a lépés csak akkor ér valamit, ha a sértett egódat félreteszed és nagyon őszinte vagy magaddal szemben. Akár arra jutsz, hogy igaza volt a tanárnak, akár arra, hogy nem, nem kell senkinek sem elmondanod. Ez a te saját ügyed, a belső fejlődésed. Úgyhogy a beismeréstől való félsz miatt ne legyél őszintétlen magaddal.

3. Döntsd el, hogy nem engeded, hogy a beszólás rombolja az énedet. Mondd ki, hogy “XY tanár tisztességtelenül mondta rólam, hogy ilyen meg olyan vagyok”. Nem kell fűnek fának híresztelned, de ne engedd, hogy negatív hatással legyen rád, hogy lehúzzon. Hogy olyan énképet alakítson ki rólad, ami nem is te vagy. Képzeld el, milyen ember szeretnél lenni, és efelé a cél felé tarts – gondolatban és tettekben egyaránt!

Mert csak azt tudod valóra váltani, amit először fejben elképzelsz.

Ha elhiszed magadról, hogy pl. nincs nyelvérzéked, ahogy a tanárod állítja, akkor tényleg gátlásosan fogod használni a nyelvet, mindig az fog benned motoszkálni, hogy nem vagy jó, és ettől görcsös leszel. Így végül is a tanárodnak lesz igaza, és nem leszel jó a nyelvekből. De ez csupán önbeteljesítő jóslat. Ha úgy látod magadat, mint aki lazán és gördülékenyen beszél egy idegen nyelven (még ha hibákkal is), akkor efelé a kép felé fogsz (tudatosan és tudattalanul is) haladni.

Az akadályok, amelyek miatt nem tudod elérni a célod a te fejedben léteznek. Lehet, hogy egy tanár dobálta oda az építőköveket de te építettél belőle falakat. Ezért csakis te tudod lebontani azokat. Nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen.

Él Japánban egy angol pasi, Julian, aki világ életében azt gondolta magáról, amit az iskolából hozott magával, hogy ő nem jó nyelvekből. (Ki tudja mi, vagy ki ültette el benne ezt a gondolatot?) Ezt a terhet sok éven keresztül vitte magával mígnem egy nap megelégelte a dolgot és elhatározta, hogy változtat rajta. Rájött ugyanis, hogy ezt a (tév)hitet ő maga építette föl magának, emiatt nem tudott soha hatékonyan nyelvet tanulni. Miután ezt a gátat lerombolta és más módszerek felé nyúlt, úgy belejött a nyelvtanulásba, hogy indított is egy blogot, ami azoknak szól, akik az angolt, mint idegen nyelvet tanulják és középszint körül megrekedtek. Nagyon stílusos, jellegzetes videók vannak a blogján és a YouTube csatornáján.

Szóval az, hogy mit szól be neked egy tanár, az ő dolga (frusztrált, valahol ki kell adnia a mérgét, épp rossz napja van, meg van győződve a saját igazáról, stb.), az viszont, hogy te hogy reagálsz rá, már a saját felelősséged (megsértődsz, megbántódsz, elhiszed, átlépsz rajta, tanulsz belőle, stb.)

Minél érettebben tudsz gondolkozni, annál inkább megpróbálod a saját javadra fordítani az ilyen helyzeteket nem pedig beleragadni az önsajnálatba, sőt hagyni, hogy az önbizalmad is kárát lássa. Rengeteg energiát spórolsz meg, ha nem cipeled ezt a terhet sok éven át magaddal. A falak lebontását bármikor el lehet kezdeni.