május 1, 2023

Halácsy Péter a Prezi társalapítója. A Prezié, akinek a másik alapítójáról már írtam egyszer itt az oldalon. Az a zseniális ezekben az emberekben, hogy mernek és tudnak másként gondolkodni, kilépni a megszokottból és ezzel inspirálni másokat is. És nem utolsó sorban piszok sikeresek. Érdekel, mit mond Halácsy Péter az oktatásról, tanulásról?

Nos, így gondolkozik az iskolákról:

“Nem én találtam ki: Vekerdy Tamás húsz éve arról beszél, hogy nem kell a lexikális tudás. Az Apple Sirije többet tud, mint egy érettségi tudásanyaga. Látjuk, hogy egy munkahelyen most már nagyon fontos a képesség az együttműködésre, a csapatmunkára, amit ma az iskolában nem tanítanak, mert nincsenek rá felkészülve. A futószalag mellett nem kell beszélgetni, hogy „Te, figyelj, mit gondolsz, hova kéne rakni ezt az alkatrészt? Vitassuk meg, találjuk ki!”. Pedig ma erre van szükség. Mondok még egy példát: nekem a nagymamám azt mondta, hogy fiam én már megtanultam deriválni középiskolában. Én csak egyetemen tanultam és egy kicsit nehezen ment. Esküszöm, nagyon szeretném a deriválást valamire használni és húsz éve keresem, hogy hol tudnék deriválni. Nem találom.”

Ami persze nem jelenti azt, hogy mostantól elég szidnod az oktatási rendszert, elkönyvelni, hogy úgy ahogy van rossz és ezért nem is tanulsz. Ellenkezőleg! Pont a tanulás által tudsz előbbre jutni, sikeressé és teljessé válni, csak nagyon nem mindegy, hogy hogyan tanulsz. 

Először is ne a tanártól és az iskolától várd, hogy megtanítanak mindenre, hanem vállald a felelősséget a saját fejlődésedért. Ezért fontos, hogy megtanulj önállóan tanulni, hogy olyan alapvető dolgokat is megtanulj, amikről az iskolákban nem hallasz. Hogy tudj gazdálkodni az időddel, vagy hogy merj hibázni.

Ahogy Halácsy Péter mondja:

“Azt gondolom, hogy nagyon fontos a mély tudás bizonyos területeken. Én az egyetemen mindig mondtam a hallgatóimnak, hogy készüljenek fel, mert amit én mondok, az jövőre teljesen más lesz. Ha szerencséjük van, akkor lehet, hogy az a tudás, amit én adni tudok, akár 3-4 évig is hasznos lesz. De nem tovább. Úgynevezett „T” személyiségekre van szükség: vagyis legyen nagyon széles ismereted és képességed arra, hogy nagyon mélyre tudj ásni bizonyos területeken. A lényeg, hogy sokkal inkább hagyni kell a gyerekeket az ambíciójukat követni, és megkövetelni tőlük, azt viszont jól és mélyen csinálják. Hogy pontosan mi lesz a területük, az most még kitalálhatatlan.”

Tehát nem az a fontos, hogy minél több tudást begyömöszölj az agyadba, amit a dolgozat, felelés, vizsga alkalmával visszamondasz a tanárodnak majd villámgyorsan el is felejted. Valódi tudásra van szükséged, arra, hogy tudj szelektálni a rengeteg információ közül, amit az internet ad számodra (mi a valós, igaz és hasznos információ és mi nem), arra, hogy tudj gondolkozni, érvelni, előadni.

Az a jó, hogy mindez megtanulható. Mert minden megtanulható 🙂

Remélem, ezen az oldalon sok segítséget találsz ehhez.

A Halácsy Péterrel készült teljes interjút itt olvashatod, amit pedig Árvai Péterről, a Prezi másik alapítójáról írtam, azt itt találod.

Ez is érdekelhet

Példaképek 1. – Demarcsek György

Példaképek 1. – Demarcsek György

Ebben a sorozatban olyan embereket mutatok be, akik valami nagy dolgot értek el, és a példájukból, a fejlődésükből te is sokat tanulhatsz. Inspiráló és elgondolkodtató történetek következnek.   Nagyon szeretem azokat a történeteket, amelyek azt mutatják be, hogy...

Példaképek 2. – Árvai Péter

Példaképek 2. – Árvai Péter

Árvai Péter üzletember, többek közt a Prezi társalapítója és a Budapest Bridge (fiatal magyar vállalkozók egyesülete) elnöke. Magyar szülők gyerekeként született Svédországban, ott is járt iskolába és egyetemre. De nem ezért került a Példaképek sorozatba, hanem egy...