Játékos feladatok gyűjteménye a végrehajtó funkciók fejlesztéséhez

3900 Ft

 

A végrehajtő funkciók összességében olyanok, mint a karmester a zenekarban: ők határozzák meg, hogy az ember mire és meddig figyeljen, mire és hogyan emlékezzen, mikor és hogyan kezdjen bele egy munkába, hogyan tervezze meg egy feladat elvégzését, stb. Ezek mind-mind a tanulás alapjai.

Ennek a játékgyűjteménynek a segítségével a gyerekek az alábbi készségeket játékos módon gyakorolják és fejlesztik: tervezés, rendszerezés, feladatkezdeményezés, időgazdálkodás, önkontroll, figyelem, munkamemória, metakogníció, rugalmasság, kitartás.

 

A feladatokat használhatjátok bemelegítő feladatként egy tanóra elején, egy előre betervezett (végrehajtó funkciót fejlesztő) foglalkozás részeként, vagy gyorsan végző tanulóknak szánt extra feladatként is.

A legjobb az egészben, hogy a diákok úgy érzik majd, hogy csak játszanak, miközben valójában nagyon fontos készségeket gyakorolnak!

 

 

Hogyan épül fel az anyag?

 

A munkafüzetben az egyes funkciókat fejlesztő feladatok nem sorrendben szerepelnek, hanem összekeverve. Ennek az az oka, hogyha valaki sorrendben haladva oldja meg a feladatokat, akkor az minél változatosabb legyen neki. Minden feladatlapon szerepel, hogy milyen területet fejleszt vele a gyerek. Az egyes kategóriákon belül egyre nehezedő feladatok szerepelnek. Természetesen ettől a pedagógus/szülő eltérhet, tovább gondolhatjátok a feladatokat vagy jobban elidőzhettek egy-egy helyen.

Milyen készségeket fejlesztenek ezek a játékok?

 

  • Tervezés: A célok eléréséhez szükséges lépések megtervezésének képessége. Ide tartozik annak átgondolása, hogy mire van szükségünk, és hogyan fogunk eljutni a célhoz.
  • Rendszerezés: Egy olyan rendszer kialakítása és fenntartása, amely segít nyomon követni a dolgokat – legyen szó tárgyakról, feladatokról vagy tervekről.
  • Feladatkezdeményezés: Az a képesség, hogy halogatás nélkül el tudd kezdeni a feladataidat.
  • Időgazdálkodás: Annak pontos érzékelése, hogy mennyi ideig tart egy feladat, és ennek megfelelően beosztani az idődet, hogy hatékonyan dolgozz és határidőre elkészülj.
  • Önkontroll: Az a képesség, hogy szabályozd a gondolataidat, cselekedeteidet és érzéseidet. Ide tartozik az is, hogy meg tudsz állni, és át tudod gondolni a döntést, mielőtt cselekszel.
  • Figyelem: Az a képesség, hogy egy adott személyre vagy feladatra fókuszálj meghatározott ideig.
  • Metakogníció: Annak tudatosítása, hogy mit tudsz, és mit nem. Ez segít felismerni, mit kell még megtanulnod, min kell még dolgoznod.
  • Rugalmasság: Az új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége. Ide tartozik a gondolkodásmód megváltoztatása és új megközelítések kipróbálása is.
  • Kitartás: A nehézségek ellenére való továbbhaladás a cél elérése érdekében.

 

  • Munkamemória: Az a képesség, hogy az információt fejben tartsd és közben dolgozz is vele. Fontos például utasítások követéséhez, iskolai feladatok megoldásához.
Minden Megtanulható
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.