május 1, 2023

Gondolj csak bele, soha senki nem ért el sikereket úgy, hogy folyton panaszkodott, morgott és sajnáltatta magát. Mit csinált ehelyett? Célokat tűzött ki. Nagy becsben tartotta az idejét. Összpontosított. Tanult a hibáiból. És mindig kereste a lehetőségeket. Ezeket a készségeket nem az anyaméhből hozta ám magával, hanem megtanulta. Te is megtanulhatod, ugyanúgy! Ebben szeretnék most segíteni neked.

Egyre több kutatás jut arra az eredményre, hogy a sikerek elérésében nem az IQ játssza a legfontosabb szerepet. Nyilván az is fontos, de egy sor olyan dolog is szerepet játszik benne, amire eddig nem is gondoltunk. Az egyik ilyen összetevő a fókuszált figyelem.  

A figyelem azt jelenti, hogy összpontosítasz valamire. Egy gondolatra, egy feladatra, egy személyre, és nem hagyod, hogy bármi is kizökkentsen ebből az összpontosított állapotból.  Ha a figyelmedet szeretnéd javítani, nincs más dolgod, mint megerősíteni ezt a képességedet. Nem könnyű, de nem is lehetetlen ez a feladat.

A kulcs abban rejlik, hogy napi szinten beépítesz olyan szokásokat az életedbe, ahol kisebb dolgokra összpontosított figyelmet fordítasz. Ezzel “megizmosítod” a figyelmedet, és amikor valami igazán nagyra és fontosra kell huzamosabb időn keresztül figyelned (pl. a tanulásnál, vizsgázásnál), ezekre a kisebb fókuszált gyakorlatokra tudsz építkezni. Már megtapasztaltad, hogy képes vagy összpontosítani, ezért nagyobb önbizalommal állsz neki a feladatnak és elhiszed magadról, hogy képes vagy megcsinálni.

Összpontosított figyelemre az élet rengeteg területén szükséged van, ha sikeres akarsz lenni. Persze ezen a blogon a tanulás a központi téma, de szeretném, ha tudnád, a későbbiek folyamán ez a készség kulcsfontosságú lesz az életedben – munkahelyeken és a magánéletben egyaránt. Csak egy személyes példa: négy gyerek, a családanyaság, tanítás és tanfolyamok tartása mellett azért tudok blogokat is írni, mert megtanultam, hogyan fordítsam a teljes figyelmemet a feladatra a néha nagyon is kevés rendelkezésre álló idő alatt.

Lássuk hát, milyen mentális eszközöket érdemes felhasználnod a siker elérése érdekében.

 

1. Élénken képzeld el, mit szeretnél elérni!

Sokan nem gondolják, hogy ez fontos lenne, pedig talán ezzel a “módszerrel” tudod leginkább segíteni magadat a céljaid elérésében. Az élettelen “bárcsakozást”a céltudatos vágyakozástól az választja el, mennyire tudod elKÉPzelni, milyen lesz elérni a célodat. Mennyire látod magadat a siker elérésének pillanatában? Hogy nézel ki, hol vagy, mit érzel majd akkor? Fontos, hogy tudd beleélni magadat abba a helyzetbe, amikor már a kitűzött célt elérted. Ha megszületik benned az érzés, ha látod magadat a lelki szemeid előtt sikeresen, akkor ezek a képek és érzések fognak átsegíteni az időközben felmerülő akadályokon. Merthogy akadályok lesznek, az biztos (és szükségesek is, hogy tanulhass belőlük). De ha el tudtad KÉPzelni a cél elérését, meg is tudod valósítani azt.

Ahogy Napoleon Hill mondta: “Ami az ember agyában megfogan, azt véghez is tudja vinni”

Legyen bármilyen kicsi is az elérendő cél, szoktasd rá magad, hogy nagyon ÉLÉNKEN elképzeled, ahogy eléred azt.

Gyakorlat:

Csukd be a szemed és gondolatban tűzz ki magadnak egy célt! Képzeld el, hogy már elérted. Figyeld meg minél pontosabban, milyen érzések vannak benned: magabiztosság, elégedettség, megkönnyebbülés, siker, bármi. Figyeld meg a részleteket is: hogy nézel ki, mi van rajtad, hol vagy éppen, mi vesz körül. Minél részletesebben látod, minél több érzékszervedet bevonod, annál jobb!

 

2. Légy hálás – már előre is!

Amikor hálás vagy valamiért, arra ösztönzöd az agyadat, hogy a jó dolgokra fókuszáljon. Ha a hálára összpontosítasz, arra trenírozod az agyadat, hogy meglássa a jó dolgokat. Azokat a lehetőségeket is, amiket addig a pesszimizmus eltakart a szemed elől (á, nekem ez nem fog menni, én ehhez túl ilyen, olyan, amolyan vagyok, nekem nincsenek kapcsolataim, stb.) Minden helyzetben meg lehet találni azokat a részleteket, amiért hálás lehet az ember. Ha rászoktatod magadat erre a gondolkodásmódra, még a vesztes helyzetekből is tudsz tanulni, fejlődni  – azaz közelebb kerülni a céljaidhoz – és meglátni a lehetőségeket. (Például, ha rossz tanárt kaptál a suliban.)

Gyakorlat:

Gondolj három dologra, amiért ebben a pillanatban hálás lehetsz. Most gondolj három olyan dologra, amit nehézségként élsz meg, és találd meg benne azt, amiért mégis hálás lehetsz érte.

 

3. Kezeld megfelelően a rendelkezésre álló időt!

A legtöbb embernek gondja van azzal, hogy kevés az ideje viszont sok a teendője. Fokozottan igaz ez a diákokra, akiket az iskolai kötelező körök, az edzések, a különórák és a társasági élet után még egy rakás házi feladat is várja otthon. Erre jó megoldás, ha az ember minden nap teendős listát ír magának. Így ha van ideje, akkor pontosan látja, milyen dolgokat kell csinálnia, és nem úszik el a drága idő. Ha foglalkozol valamivel, azt teljes figyelmeddel tedd, ne engedd, hogy bekússzanak más zavaró tényezők a látóteredbe. Erre jó segítség a Pomodoro technika. Amint kész vagy egy teendővel a listádról, húzd ki és fókuszálj a következőre.

Ha meg akarod erősíteni ezt a készségedet, kezdd olyan dolgokkal, amik nem igényelnek nagy erőfeszítést: beágyazol, figyelsz rá, hogy minden nap eleget iszol vagy épp nem hagyod, hogy a postaládádban feltorlódjanak a kéretlen levelek (spamek). Bár ezek apró lépéseknek tűnhetnek, ha szokásoddá válnak, megtapasztalod, hogy képes vagy lista szerint haladni, és a magadnak kitűzött célokat elérni. Most már “csak” emelned kell a tétet, akár a teendők nehézségi fokának emelésével, akár a lista szám szerinti bővítésével. Akárhogy is, a tapasztalatod már meglesz, ezért nagyobb önbizalommal állhatsz a kihívás elé.

Gyakorlat:

Írj magadnak egy listát a mai napi teendőidről! Először azokat csináld meg, amik kevesebb, mint két perc ráfordított időt igénylenek. Ha ezzel megvagy, megerősödött önbizalommal állj neki a legfontosabb és/vagy legsürgősebb feladatnak.

Ha most azt gondolod, ezek könnyű dolgok, minek húzd ezzel az időt, inkább szörfözöl egyet a neten, érdekes tapasztalástól fosztod meg magad. Mert egy dolog elolvasni egy cikket, és másik a saját bőrödön megtapasztalni a szemléletváltás pozitív hatását. Tudod mit, ne higgy nekem! Inkább próbáld ki és higgy magadnak!

Ez is érdekelhet

A figyelem megerősítése

A figyelem megerősítése

Ülsz a könyv fölött és már ötödször olvasod azt, ami előtted van, de nem fogod fel az értelmét. Mindannyian ismerjük ezt az érzést. Gyerek, felnőtt egyaránt. Ez egy teljesen természetes jelenség, nincs is vele semmi gond. Egészen addig, amíg nem ez lesz a rendszeres...