Egy kimerevített kép: június végi langyos este a konyhában. Az asztal körül egy család ül. A szülők arcán vegyes érzelmek mutatkoznak: értetlenkedés, düh, kétségbeesés, büszkeség, megnyugvás. A gyerek arcán szinte semmi nem látszik, mintha egy maszk lenne rajta. Az asztalon, közöttük fekszik az év végi bizonyítvány, az aktuális évnél kinyitva. A jegyek…hát nem a legjobbak.

Ez a jelenet számtalan családban megtörtént már az elmúlt évek, évtizedek során. Nálatok is?

És ha tovább indítjuk a filmet erről a képkockáról, vajon hogyan fog folytatódni?

Tapasztalataim szerint a legtöbb esteben ilyenkor jön a szülői szónoklat, amit bár kizárólag a jószándék vezérel, a legtöbb gyerek erre vagy magába zárkózik, vagy érzelemtől fűtötten visszatámad. Az biztos, hogy nehéz úgy kijönni a helyzetből, hogy az építő jellegű legyen, senki ne érezze vesztesnek magát és még a családi kötelék se sérüljön. Nehéz, mert sokáig (nagyon sokáig) nem voltak információink, szavaink, eszközeink jól menedzselni egy ilyen szituációt, de szerintem ez változóban van. Egyre több a tudatos szülő, aki nem csak jót akar a gyerekének, de azt jól is akarja csinálni. Csak a megfelelő információra és iránymutatásra van szüksége hozzá. Ebben szeretnék most segíteni. Mert megoldás igenis van. Tehát

 

Mi a teendő, ha nem elég jó a gyerek bizonyítványa?

 

Az első és legfontosabb, hogy beszélgessetek. Nyomás, hátsó szándék, (elfojtott) düh nélkül, valóban kíváncsian és nyitottan arra, hogy meséljen a gyerek az eredményről. Persze sok gyerek, főleg kamasz ilyenkor egy vállrándítással és két szóval elintézi a dolgot (“nem tudom”) és már menne is a dolgára. Pedig nagyon fontos lenne megtalálni azt az ajtót (vagy akár csak egy repedést is), ahol be lehet tekinteni, hogy valójában mi is történik a gyerek lelkében, agyában. Ehhez nagyon jók az alábbi segítő kérdések:

Mi volt a legnehezebb az év során?

Ha nehézséged volt, azt hogyan próbáltad meg leküzdeni? Sikeres volt az a stratégiád?

Mit tanultál saját magadról és a tanulásról ebben az évben?

Van valami, amit másként csinálnál jövőre?

Mi kell ahhoz, hogy ezeket az új dolgokat meg is tudd tenni?

Tudok én ebben segíteni neked valahogy? Ha igen, hogyan?

Mi volt az, amit jól csináltál idén, amire büszke vagy?

 

Természetesen ne legyen kihallgatás íze a dolognak, a fenti kérdések csak támpontok, ami mentén el lehet kezdeni a beszélgetést. Viszont nagyon fontos, hogy szülőként végig az lebegjen a szemünk előtt, hogy ne ítélkezzünk, ne véleményezzük a mondandóját, hanem valós nyitott figyelemmel forduljunk felé és hallgassuk végig! A végén persze érdemes valami olyasmit mondani neki, hogy “most, hogy meghallgattam a véleményedet, szeretném, ha te is végig hallgatnád, én hogyan látom a dolgot. Lehet, hogy nincs igazam, de ez az én nézőpontom, az én olvasatom.” Így aztán el lehet mondani mindent, ami a szülő szívét nyomja a gyerek tanulmányával kapcsolatban. Azt viszont nagyon fontos megemlíteni, hogy mik azok a dolgok,  amiket a gyerek jól csinált.

 

Hajlamosak vagyunk a jót magától értetődőnek venni, míg a rosszra reflektort irányítunk.

 

A jó megemlítése nem von le semmit a rossz erejéből, de azt az üzenetet sugallja, hogy a rossz dolgok ellenére jót is tud az ember csinálni. Igaz, hogy rengeteg házi feladat hiányzása volt a gyereknek, de amikor egy nagy közös projektet kellett megcsinálni, azt szuper jól levezette és összefogta a többieket.  Ha ezt a szülő ki tudja hangsúlyozni, akkor azt ülteti el benne, hogy igenis van, amiben ügyes, nem egy “rakás szerencsétlenség”, ahogy az sok kamasz agyában él. A szülői kommunikációval pedig fel tudjuk erősíteni ezt az üzenetet, de akár át is tudjuk írni.

 

És mi van a kitűnő bizonyítványokkal?

 

Bizonyítványosztás után a közösségi médiafelületek tele vannak a büszke szülők fotóival, akik az tudatják a világgal, hogy az ő csemetéjük kitűnő lett. És persze ott a kommentcunami, ami elmarasztalja ezeket a szülőket. Szerintem teljesen természetes, ha egy szülő büszke a gyerekére, de az is érthető, ha egy másik szülő azért frusztrált, mert az ő gyereke nem ér el ilyen eredményeket. Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy a kommentfalon szapuljuk egymást. Én sokkal inkább szorgalmazom az otthoni, meghitt beszélgetést a gyerekkel. A fenti kérdéseket neki is fel lehet tenni, mert biztosan volt nehézsége, valószínűleg talált rá jól (vagy nem jól) működő stratégiát és lehet, hogy változtatna valamit a következő évben. Persze fontos elmondani neki, milyen büszke a szülő a teljesítményére, de itt is azon van a hangsúly, hogy az igyekezetet, a hozzáállást és a befektetett energiát emeljük ki pozitívumként, mert akkor azt erősítjük benne, hogy ezek a siker hozzávalói. A későbbiekben pedig ehhez tud majd visszanyúlni.

Teljes meggyőződéssel hiszem, hogy a szülő rengeteget tehet azért, hogy a gyerek hogyan boldogul az iskolában. Az év végi eredmények kezelése egy ilyen sarokpont, erre érdemes nagyon odafigyelni. Ha pedig év közben is szeretnéd jól támogatni a gyerekedet a tanulásban és azt sem akarod, hogy a kapcsolatotok rámenjen, ajánlom figyelmedbe a Hogyan segíts a gyerekednek hatékony tanulóvá válni? című tanfolyamomat.