Van egy olyan dolog, ami egész életünkön át elkísér minket és merőben meghatározza a tanulásunkat, a sikereinket, eredményeinket. Ez pedig az, hogy milyen az ember önbizalma. Mit gondol magáról, mennyire hiszi el, hogy képes valamit teljesíteni vagy mennyire keserítik el a kudarcok.

Az önbizalom alapvetően befolyásolja az eredményeinket, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Az önbizalom pedig egyenes arányban van a tanulási eredményekkel.

Szerintem hihetetlenül felszabadító érzés, hogy szülőként ezt a tényezőt befolyásolni tudjuk, és úgy tudjuk formálni a gyerekünk önbizalmát, hogy ő aztán minél magabiztosabb és sikeresebb legyen. Ez viszont nem hat évesen kezdődik az iskolába lépéssel, hanem nulla évesen a gyerek születésétől fogva. Ráadásul a személyiség olyan, mint a viasz: minél fiatalabban ér valami hatás, annál erősebben formálódik a személyiség, pont úgy, mint amikor még puha a viasz. Később is lehet természetesen hatni rá (soha nincs késő hozzá), csak akkor már több időt és energiát igényel, hiszen már merevebb a viasz.

Hogyan tudjuk szülőként erősíteni a gyerekünk önbizalmát?

Haim Ginott szerint, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeink fejlődjenek, tegyünk róla, hogy meghallják, ahogyan pozitívan beszélünk róluk másoknak.  A gyerekeink egészen a kamasz korig mindent elhisznek nekünk, szülőknek, hiszen tőlünk tanulják az alapokat. Ez forró, ez veszélyes, ezt nem eheted meg, stb.  Ha azt hallják, hogy „Te ezt folyton elrontod”, „Sose figyelsz semmire”, stb, akkor mi történik? Elhiszik ezt is. Ha mutatják, ha nem, ott marad bennük. Azt a képet alakítják ki magukról, hogy ők folyton elrontják a dolgokat és nem képesek figyelni. Ezért fontos, hogy milyen szavakat használunk a gyerekeinkkel kapcsolatban.

Persze minden szülő száján kiszalad néha olyan, amit azonnal visszaszívna. Ilyenkor nem érdemes lelkiismeretfurdalással gyötörni magunkat. Emberek vagyunk mindannyian, akik néha hibáznak. Ha bocsánatot tudunk kérni, ha el tudjuk mondani a gyerekünknek, hogy megbántuk, amit mondtunk, azzal szintén fontos dolgot tanítunk nekik, mégpedig azt, hogy hibázni ér, csak utána orvosolni kell. Ó, mennyire fontos az az iskolai tanulásnál, hogy a diákok ne féljenek a hibázástól! Teljesen le tudja blokkolni őket a tökéletességre való törekvés, és nem mernek kockáztatni. Szóval ti se féljetek, szülők attól, hogy néha nem jól beszéltek a gyereknek/gyerekről!

Lásd és láttasd meg a gyerekeddel is a legjobb énjét!

Kutatások bizonyítják, hogy a gyerekek viselkedését nagyban befolyásolja az, mit gondolnak magukról. Ezért, ha valami jó dolgot tesz a gyereked, mondd is el neki, hangoztasd a véleményed, hogy beépíthesse az önmagáról alkotott képébe:

„Láttam, mennyire belemélyedtél a könyvbe/munkába/rajzolásba, nagyon jól csináltad!”

„Szó nélkül lepakoltad az asztalt, büszke vagyok rád. Köszönöm.”

„Nagyon odatetted magad ebben a projektmunkában, olyan keményen tudsz dolgozni, mint bármelyik felnőtt!”

„Olyan ügyesen csinálod a kutya körüli teendőket, kész felelősségteljes ember lettél!”

Figyeld meg, hogy mindig azt hangsúlyoztam ki, mit csinált a gyerek, nem őt magát illettem jelzőkkel. (Ügyes vagy!) Dicsérni is jól kell tudni, ha valóban eredményeket akarunk elérni.

Segíts neki a problémamegoldó képességei megerősítésében!

Itt is figyelj rá, hogy ne skatulyázd be a gyereked, inkább ajánld föl a segítséged és terelgesd őt, hogy ő maga találja meg a megoldást. Mindig elfelejted hova tetted… – ez nem segít a megoldásban, ráadásul megerősíti őt abban, hogy ő egy feledékeny ember. (Ez az önbeteljesítő jóslat.) Inkább próbáld meg ezt helyette: Tudom, hogy nehéz emlékezned rá, hova tetted. Szerinted hogy tudnál segíteni magadnak, hogy máskor emlékezz majd? – ezzel elismerjük a problémát, de a megoldás irányába fordítjuk a beszélgetést. Ráadásul, ha ő maga tudja megoldani a helyzetet, pl azzal, hogy rájön, mindig ugyanarra a helyre tegye a kulcsát/tollát/pizsamáját, stb., erősödik az önbizalma. Ez az előszobája annak, hogy ha majd az iskolában ütközik valami problémába, ne legyen tehetetlen és ne mástól várja a segítséget, hanem higgyen benne, hogy ő maga is meg tudja találni. Még ha nem is a tökéltes megoldást (nem a tökéletesség a lényeg!), de képes segíteni magán.

Tanítsd meg neki a hibázást helyén kezelni!

A gyerekek (is) abból építik fel a világról alkotott hitrendszerüket, amit megtapasztalnak. Ha azt tapasztalják, hogy nem sikerül jól elolvasni egy mondatot vagy megoldani egy matek házit, nagyon könnyen arra a következtetésre jutnak, hogy ők nem értenek ehhez, buták, hülyék. (Őszintén, hányunknak csúszott már ki a száján az, hogy „Én tök hülye vagyok ehhez”?) Önmagukat skatulyázzák be, amiből aztán a legnehezebb kilépni. A tanár általi skatulyázásból is nehéz megszabadulni, de a saját korlátozó képzeteink még inkább rabságban tartanak.

Szülőként meg tudjuk mutatni a gyereknek, hogy minden nehézség csak ideiglenes és van ráhatásunk arra, hogy megoldást találjon a problémájára. Az egyik legfontosabb szócska ez esetben a MÉG. „Nem sikerül MÉG helyesen elolvasnod. De ha sokat gyakorolsz, sikerülni fog.” vagy „Nem tudod megcsinálni MÉG a matek feladatot, de ha egyszer sikerül megértened, onnantól menni fog.” Szinte bármilyen szituációban használható a MÉG szócska, amivel azt a kiskaput hagyjuk nyitva, hogy van lehetőség a változásra. Milyen hatalmas a különbség a „Nekem ez nem megy” és a „Nekem ez még nem megy” között?! Ha azt látják a gyerekek, hogy a tetteik hatással vannak a sikereikre, azzal arra bátorítjuk őket, hogy ne adják fel, próbálkozzanak. Ha többet szeretnél olvasni a hibázás témájában, vagy szeretnél a gyerekednek ajánlani egy cikket saját használatra, olvassátok el ezt.

Sikerélmény, sikerélmény, sikerélmény

Minél többször megtapasztalja egy gyerek, hogy egy kihívásnak meg tud felelni és sikeresen végrehajt egy feladatot, annál inkább elhiszi magáról, hogy képes dolgokra. Olyan ez, mint a fának a gyűrűi, szépen sorban rakódnak egymásra a sikeres teljesítések, amitől egyre biztosabban és erősebben áll a fa. Egy idő után már a legvadabb viharoknak is ellen tud állni, megerősödve állja a megpróbáltatásokat.

Szülőként ilyen „fa gyűrűket” tudunk adni a gyerekeinknek.

Olyan kihívásokat érdemes kínálni a gyerekeknek, amik se nem túl egyszerűek, se nem túl nehezek a számukra. Az előbbi esetén nem fejlődnek, az utóbbi kapcsán viszont kudarcélményben lesz részük. Nem kell ám nagy dologra gondolni, ezek mind hétköznapi, sokszor felbukkanó dolgok (ez esetben is a rendszeresség a kulcs!) és mindig a gyerek életkori sajátosságainak megfelelően adjuk a feladatot. Egy cipő megkötése, egy sátor felállítása, egy hivatalos ügy elintézése, stb. Érdemes szavakkal is kifejezni a gondolatainkat: „Tudom, hogy meg tudod csinálni.” „Szerintem te már kész vagy erre, de ha kell, tudok segíteni.” És aztán hagyni kell a gyereket próbálkozni!! Nagyon nehéz, de nem szabad az első adandó alkalommal közbelépni, ha valamit nem jól csinál, mert ezzel csak a saját tehetetlenségét hangsúlyozzuk. Engedjük próbálkozni, és ha kéri, pici löket segítséget lehet adni. Végül pedig hangsúlyozni, hogy milyen ügyesen/leleményesen/kitartóan megcsinálta a feladatot. Plusz egy gyűrű a fa törzsében 🙂

A kamaszokra is lehet ám hatni.

Azt gondolhatjuk, kisgyerekeknél még viszonylag könnyű így terelgetni őket, de amint beüt a kamaszkor, mindent elhárítanak, ami a szülőtől jön. Akkor mégis hogyan tudok segíteni a kamasz gyerekemnek?! Minden fent leírt dolog ugyanúgy alkalmazható a kamaszoknál is, csak az ő reakciójuk más lesz. Ne várjunk tőlük kitörő lelkesedést, vagy hogy tárt karokkal fogadják a javaslatainkat. De még ha csak egy érthetetlen morgás is a válasz egy-egy mondatunkra, azoknak a tartalma és jelentősége igenis beszivárog a kamaszok agyába, lelkébe. Nekik is ugyanúgy szükségük van a bátorításunkra, arra, hogy hallják, amint mások előtt dicsérjük őket, ahogy arra reagálunk, ha valami nem sikerül nekik, stb. Sőt! Nekik talán még nagyobb szükségük van erre az iránymutatásra egy olyan életszakaszban, amikor a bizonytalan „nagyvilágban” teszik az első lépéseket. Arra vigyázzunk csak, hogy ne osztogassuk kéretlenül a tanácsokat, inkább ajánljuk föl, hogy ha úgy érzi, jól jönne egy kis segítség, itt vagyunk mi is. Lesz majd olyan időszak (még ha nagyon kicsi is ez az időablak), amikor ő jön segítségért – feltéve, ha elég jó a szülő-gyerek kapcsolat. Ezért hangsúlyozom olyan sokszor, hogy nincs az a rossz dolgozat jegy, ami megérné megrongálni ezt a köteléket.