október 30, 2023

„Ha nekiülne, húsz perc alatt meg tudná csinálni a házi feladatot, de csak húzza, húzza az időt, mindig kitalál valamit, hogy ne kelljen csinálnia. Ha pedig egyszer nekiül a feladatnak, hiszti, sírás, csapkodás. Aztán elfogy a türelmem, vagy rákiabálok (ami után persze lelkiismeretfurdalásom lesz) vagy hagyom a csudába az egészet (ami szintén nem megoldás). Eszköztelennek és tehetetlennek érzem magam. Pedig olyan jó agya van ennek a gyereknek…”

Ez az egyik leggyakoribb panasza a hozzám forduló szülőknek. Nem egyszerű a helyzet, mert a tehetetlenség érzése lebéníthat minket. Főleg, ha már olyan sok mindent kipróbáltunk. Sajnos nincsen varázsütésre működő megoldás, mert minden helyzet és minden gyerek más, de érdemes megkeresni, mi állhat a háttérben és addig próbálkozni, míg megoldást nem találunk. Fontos megérteni, hogy ez a helyzet a gyereknek sem jó, de neki még annyi tapasztalat és szókincse sincs, mint nekünk, hogy meg tudná fogalmazni a problémáját. Ezért kell nagyon-nagyon türelmesnek lenni a gyerekkel  – és magunkkal is.

 

Mik lehetnek az okai a folyamatos ellenállásnak a tanulás iránt?

 

Motiváció hiánya

Lehet, hogy a gyerek nem találja érdekesnek vagy hasznosnak a feladatot. Ilyenkor semmi eredményre nem vezet, ha azt mondjuk neki „Én is könyvből tanultam, hol volt még akkor az internet meg a sok színes-szagos videó!” Ők már teljesen más világba nőttek bele, nekik mások az ingerek, a figyelmi idejük megváltozott, stb. Egyrészt érdemes beszélgetni róla, hogy bizony vannak olyan dolgok, amelyeket nem szívesen végzünk el, de muszáj megtennünk a céljaink elérése érdekében (szigorúan nem kioktató, hanem együttérző hangon!). Vagy megpróbálhatjuk érdekesebbé vagy interaktívabbá tenni a tanulási folyamatot, például játékokkal vagy alkalmazásokkal. Ha már létezik az internet, használjuk okosan!

 

Túlzott nyomás

A túlzott nyomás, például túl sok házifeladat, lehet, hogy elkedvetleníti a gyereket. Lehet, hogy azt se tudja, hol kezdjen bele, mert egy beláthatatlan nagy hegynek látja maga előtt a feladatokat. Ilyenkor az a legjobb, ha segítjük, hogy csak az épp előtte lévő egy kis lépésre/feladatra koncentráljon. A túlzott nyomás jöhet az iskola felől, de a család részéről is. Fontos, hogy egyik se terhelje túl a gyereket, ezért figyelj arra, hogy reális elvárásokat támassz felé. Ha az iskola részéről érkezik a nagy nyomás, érdemes konzultálni az osztályfőnökkel, tanárokkal vagy a többi szülővel.

 

Perfekcionizmus

Egyes gyerekek hajlamosak a tökéletességre, és ha úgy érzik, hogy nem tudják tökéletesen megcsinálni a feladatot, akkor elkerülik azt. Segíthetünk neki megérteni, hogy nem kell mindig tökéletesnek lenni. Persze az is fontos, hogy magunkat megvizsgáljuk, vajon mi milyen mintát mutatunk a gyerek felé a maximalizmus szempontjából.

 

Lelki problémák

Lehetséges, hogy a gyerek más okok miatt stresszes vagy frusztrált, és ez ennek az ellenállásnak a formájában jelenik meg. Fontos, hogy beszélgessünk a gyerekkel, és próbáljuk meg kideríteni, mi lehet a valódi probléma. Ha úgy érzed, ez neked túl nagy feladat, kérj bátran segítséget! Lehet, hogy egy érzelmileg kevésbé érintett embernek (pl. iskolapszichológus, egy kedvelt tanár) könnyebben el tudja mondani, mi nyomja a lelkét.

 

Megfelelő környezet hiánya

A tanuláshoz és a házifeladat elkészítéséhez fontos egy csendes és rendezett környezet. Ha a gyereknek nincs ilyen helye, akkor könnyen zavarhatja valami vagy valaki, ami eltereli a figyelmét. Még ha nem is saját szobáról van szó, legyen egy olyan nyugodt hely és idő a lakásban, ahol és amikor bele tud mélyedni a munkájába.

 

Elegendő pihenés hiánya

Sok gyerek túlságosan betáblázott „munkarend” szerint éli az életét, és nincs igazán ideje és lehetősége töltekezni. Ezzel nem akarok minősíteni egy szülőt sem, elég az, ha egy gyerek nagyon szeret egy sportágat vagy művészeti ágat, stb. és örömmel tölti ezzel az összes szabad délutánját, idejét és máris betáblázott a hete. Mindenesetre, még ha csak egy nap is marad a hétvégén arra, hogy alaposan felkészüljön a következő hétre a suliban, annak az egy napnak is legyen kifejezetten a pihenésre szánt része. Fontos megjegyezni, hogy ez a pihenés a gyerek fogalmai szerinti pihenés legyen (igen, ez lehet, hogy számítógépes játék lesz) és ne olyan tevékenység, amit a szülő gondol pihenésnek. Ha nincsen rendszeresen beiktatott pihenésidő, könnyen és gyorsan kiéghet a gyerek a megfeszített munkában.

 

Rejtett tanulás nehézségek

Lehet, hogy a gyereknek van valamilyen tanulási nehézsége (diszlexia, diszgráfia, stb), de eddig nem derült ki, mert nagyon ügyesen kompenzált. Viszont eljön az az idő, amikor a tanulás mennyisége meghaladja azt a szintet, ahol a kompenzálás elegendő lenne. Ráadásul ez iszonyú energiaigényes is a gyereknek, nagyon el tud benne fáradni az agya. Érdemes ezt a lehetőséget kizárni, hiszen szakemberek ezt könnyen meg tudják állapítani.

 

házifeladat

A macskák nem csinálnak házi feladatot. Macska akarok lenni!

 

A fentieken kívül milyen megoldások segíthetnek még?

 

Kommunikáció

Beszélgessünk a gyerekkel sokat, és próbáljuk meg kideríteni, mi okozza a viselkedést. Legyünk megértőek és türelmesek, és adjunk lehetőséget a gyereknek, hogy kifejezze az érzéseit és aggályait. Főszabály: beszéljünk kevesebbet és hallgassunk többet. Javaslom az erőszakmentes kommunikáció alkalmazását.

 

Rendszer és struktúra

Készítsünk közösen a gyerekkel egy rendszert a házifeladat és a tanulás időzítéséhez, amit aztán tartsunk is be. Minél egyértelműbb időpontokat határozzunk meg a feladatok elvégzésére és azt is (közösen!) beszéljük meg előre, mi történjen, ha a gyerek nem tartja be a megbeszélt szabályokat. A következetesség kulcsfontosságú, még akkor is, ha ez először további hanyatlást is hoz. Ha kitartóak és következetesek vagyunk, a kezdeti mélyrepülés után elérkezhet a szárnyalás.

 

Segítség és támogatás

Ha a gyereknek nehézségei vannak egy adott tantárgyban, akkor segítsünk neki megérteni a témát vagy szervezzünk segítséget számára. Az interneten már számos magyarázó, gyakorlotató oldal létezik, a keresőbe csak annyit kell beírni, hanyadik osztályos a gyerek és melyik tantárgy melyik témaköréből szeretnénk egy kis rásegítést, máris rengeteg találatot kapunk. (Csak azért nem írok konkrét példákat, mert olyan nagy a szórás az elsős kisgyerekektől az érettségiig bezáróan.)

 

Pozitív megerősítés

Mindig az erőfeszítéseiért és a sikereiért dicsérjük a gyereket, mert ez növeli az önbizalmát és motivációját. Még ha nagyon le is van maradva, ha azt hangsúlyozzuk ki, mennyit megtett már azért, hogy lefaragja a hátrányát, sokkal szívesebben fogja folytatni a megfeszített munkát. A sikerélmény  mindenkinek szárnyakat tud adni.

 

Rugalmasság

Vegyük figyelembe a gyerek egyedi igényeit és munkastílusát. Nem minden gyerek ugyanolyan, és egyesek hatékonyabbak lehetnek például a rövidebb, gyakoribb munkamenetekkel, míg mások úgy tanulnak a leghatékonyabban, ha közben mozoghatnak, ficereghetnek, babrálhatnak valamivel. Tapasztaljuk ki, a mi gyerekünknek mi a legjobb.

 

Professzionális segítség

Ha úgy érzzük, hogy a probléma mélyebben gyökerezik, és nem tudunk segíteni, érdemes megfontolni a szakmai segítség igénybevételét, például iskolapszichológus vagy terapeuta bevonását.

 

Az okok és megoldások sokféle lehetnek, és fontos, hogy türelmesen és megértően kezeljük a helyzetet. A gyerek viselkedésének megértése és támogatása segíthet megoldani a problémát, ezért a jó szülő-gyerek kapcsolat az egyik kulcs a hatékony tanulás elősegítéséhez.

Ha további segítséget szeretnél azzal kapcsolatban, hogyan tudsz hatékonyan segíteni a gyerekednek a tanulásban, ezen a linken egy ingyenesen letölthető dokumentumot találsz erről. 

Ez is érdekelhet

Minden Megtanulható
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.