A cím kissé félrevezető, mert nem tanároknak, tanítóknak szól, hogy hogyan kell megtanítani a gyerekeknek szöveget értelmezni (nyilávn ezt ők nagyon jól tudják), sokkal inkább olyan szülőknek és segítőknek, akik feltételezik, hogy ez problémát jelent a gyereknek és szeretnének segíteni neki. Szeretném, ha nem éreznék tehetetlennek maguknak és valami fogódzkodót kapnának ehhez.
Szinte mindegy is milyen tantárgyról vagy témakörről van szó, a szövegértés mindig jelen van. Ha valaki nem tud jól szöveget értelmezni, akkor nem tud semmilyen tanulmásban elmélyedni. Sajnos sok gyerek értetlenül és tehetetlenül áll a szöveg fölött és nem tudja, hogyan is fogjon hozzá a tanulásához. A legtöbben egyszerűen többször elolvassák a szöveget, megpróbálják visszamondani, majd ezzel véget is ér a tanulás. Pedig iszonyú fontos lenne, hogy kiderüljön valóban érti-e az anyagot, a saját szavaival meg tudja-e fogalmazni, tud-e kérdéseket feltenni a szöveggel kapcsolatban, meglátja-e az összefüggéseket. Szét kell cincálni a szöveget, majd újra, saját kútfőből összetenni – ez az igazi tanulás.
Lássuk, hogyan lehet a valódi szövegértést otthon megtanítani
Vegyetek elő egy olyan szöveget vagy tankönyvi leckét, amit a gyereknek el kell olvasnia és meg kell tanulnia. Első körben nézzétek meg, mi a cím, majd pár szóban a gyerek mondja el, hogy szerinte kb. miről fog szólni a szöveg. Itt még csak az előzetes tudására támaszkodunk, egyszerűen “belőjük” a témát, megnézzük, hol helyezkedhet el a fejében lévő információs hálózatban. Ha az alábbi példát nézzük egy hatodikos történelem könyvből, akkor legalább annyit összegyűjthetünk Kossuthról, hogy március 15-én róla is meg szoktunk emlékezni, ebből következik, hogy az 1800-as évek közepén élt, hogy államférfi volt és van egy ilyen tér Budapesten (ill valószínűleg egy ilyen nevű utca minden magyar településen).
Ezután fussuk át a fő- illetve alcímeket, nézzük meg a képeket. Így valószínűleg kibővül az előzetes tudásunk, amit a cím kapcsán felidéztünk. A fenti példánál maradva, most már azt is tudjuk Kossuthról, hogy a sajtó fontos szerepet játszott az életében, hogy volt egy országos programja és élére állt egy megújító (reform) kezdeményezésnek.
Ezután kérjük meg a gyereket, hogy olvassa el a szöveget és húzza alá azokat a szavakat vagy mondatrészeket, amiket fontosnak tart. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem kell teljes mondatokat aláhúzni, így rávezethetjük, hogy csak a kulcsszavakat emelje ki. Ha ez még nehezen megy, olvasson hangosan a gyerek és minden bekezdés után álljon meg, majd először együtt, később ő egyedül keresse meg a kulcsszavakat.
Itt fontos megjegyezni, hogy könnyen előfordulhat, hogy olyan szavakkal találkozik, amiket nem ismer (pl. reform, törvényhatóság, közteherviselés, stb) ezeknél meg kell állnia és csak akkor mehet tovább, ha tisztáztátok, mit is jelent a szó. Sokszor az áll a szövegértési problémák hátterében, hogy ismeretlen szavakkal kell megbirkóznia és nem tisztázza a jelentéseket. Akár egy külön “szótárt” is lehet nyitni a tantárgy szakszavainak. Ez a későbbiekben nagyon hasznosnak bizonyulhat, hiszen bármikor vissza tud hozzá térni igazodási pontként.
Ha készen van a kulcsszavak kiemelésével, a következő lépés, hogy próbáljon meg a kulcsszavakra kérdéseket írni. Pl. ha azt húzta alá, hogy Kossuth jogi diplomát szerzett, azt a kérdést tudja feltenni hozzá, hogy Milyen végzettsége volt Kossuthnak?. Ezeket a kérdéseket írjátok is le. (Ha igazán profin akarjátok csinálni, használjatok ehhez szókártyákat.)
Nem meglepő módon a következő lépés az, hogy a kérdésekre a könyv segítsége nélkül(!!) próbáljon meg válaszolni. Talán furcsának tűnhet, hogy egy olvasás után azt mondom, a fejéből próbálja meg a válaszokat előkotorni, de egyrészt számos kutatás bizonyítja, hogy ez a módszer (aminek az angol szekaszerű neve retrieval practice) mennyire hatékony, másrészt nagyon jól tudja az önbizalmat építeni, hogy csupán egy olvasás után is, már milyen sok mindent tud a gyerek az adott témáról. Ennél a pontnál a szülőnek nagy a felelőssége abban, hogy együtt örüljön és kihangsúlyozza azt, amit már tud a gyerek és ne azon legyen a fókusz, amit még nem tud. Természetesen, miután végigmentetek a kérdéseken, vissza lehet térni a könyvhöz. Amikre tudta a választ, azt le kell ellenőrizni, amikre pedig nem tudta a választ, azokat újra olvasni és immár így megválaszolni.
A kérdéseken ezután annyiszor érdemes végigmenni (a könyv segítsége nélkül), amíg az összes kérdésre jó választ nem tud adni. A fejezet végén lévő kérdéseket érdemes összehasonlítani a gyerek által írottakkal. Ha itt vannak új kérdések, azokat is jó megválaszolni.
Végül pedig, ha a kérdések nélkül, csak a válaszokat egyben el tudja mondani a gyerek fejből, elmondhatjuk, hogy megértette, és megtanulta az olvasottakat.
A későbbiekben pedig ez a kérdés-válasz sor tökéletes összefoglalása lesz az anyagnak. Főleg a témazárók előtt jó, ha újra ezeknek a kérdéseknek a segítségével ismételtek, tanultok.
Tehát összefoglalva a szövegértés lépései
- címmeditáció (miről szólhat a szöveg?)
- nagyjából egy kép a szövegről (főcímek, alcímek, képek)
- olvasás -kulcsszavazás
- kérdések írása
- kérdések megválaszolása (könyv nélkül)
- a válaszok ellenőrzése – az esetleges hiányosságok újra átolvasása
- ismételt válaszadás (kútfőből, könyv nélkül)
- az összes válasz egyben
Egy extra tipp a szöveg tanulásához
Ha van rá lehetőség, érdemes egy kis szünetet beiktatni a kérdések ismételt megválaszolására. Akár egy fél vagy teljes napot is ki lehet hagyni. Tanulmányok bizonyítják, hogy mennyire mélyre tudja vinni a memorizálandó anyagot az, ha “kezdjük elfelejteni”, majd újra felidézzük az anyagot és így szilárdítjuk meg a memóriánkban. Ráadásul, ha egy kedden feldolgozott szöveget csütörtökön és/vagy pénteken is átfutunk a gyerekkel, akkor semmi meglepő nem lesz neki a következő hétfői dolgozatban.
Főleg felső tagozatban találkozni azzal a jelenséggel, hogy már önállóságot várnak a gyerektől, kiadják a leckét, hogy otthon tanulja meg, de nem kap segítséget ahhoz, hogy hogyan is tanulja meg. Sok szülő pedig tehetetlenül áll a feladat előtt, hiszen se ő nem tanulta meg gyerekként, hogyan kell tanulni, és meg se tanították neki, hogyan segítsen a gyerekének. Éppen ezért készítettem el a Hogyan segíts a gyerekednek hatékony tanulóvá válni című online kurzust. Amellett, hogy konkrét tippeket adok a tanulással kapcsolatban, nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a szülő-gyerek viszonyt ne terhelje meg az együtt tanulás, sőt, mélyítse el a bizalmi kapcsolatot. Nem is igazán együtt tanulásról van szó, hanem egy olyan közös útról, aminek a végén el lehet engedni a gyerek kezét és ő már önállóan is fog tudni tanulni. Ha érdekel a tanfolyam, itt tudsz róla bővebben tájékozódni.





